Komlói Autóbuszos Tömegközlekedés

BEMUTATJUK AZ ÚJ HELYI MENETREND TERVET

2022. november 22. - BánLászló

Újra lehet közvetlen járat Zobák és Kökönyös között, jelentősen bővülhet a Szilvás és Körtvélyes közötti járatok száma. A Komlói Tömegközlekedés Blog nyáron kezdte el előkészíteni egy új helyi autóbuszmenetrend megszületését, amely egy merőben más vonalhálózatra épül. A koncepció legfontosabb eleme, olyan járatok létrehozása, melyek egész nap összekötik az egyes városrészeket, ez a folyamat már elindult korábban az 57, 58 és 85 járatokkal.

662bn.jpg

A jelenlegi pókhálószerű vonalhálózat jelentősebb átalakításáról először 2021-ben beszéltünk a város vezetésével, ahol szintén támogathatónak és kívánatosnak tartották az átalakítást, sőt kérték segítségünket egy új rendszer megalkotásához, ahol lehetőleg a hét minden napján, egész nap közvetlen járatok kötik össze a városrészeket. Az ország hasonló nagyságú városaihoz képest Komlón ma igen jónak mondható a járatsűrűség a helyi közlekedésben, nehezen találunk Magyarországon még egy olyan kisvárost, ahol ilyen gyakran és ennyi irányba indulnak helyi autóbuszok. Ez a város szándékai szerint a jövőben sem fog változni, az új koncepció készítése közben ez a szempont prioritást kapott.

komlo_latkep.jpg

Sopronban a közelmúltban jelentős járatkivonás történt, Komló azonban a domborzati viszonyok miatt sem lehet meg helyi járatok nélkül, az új elképzelés a nagyobb városrészeket kötné össze.

(Fotó: Kovács Norbert)

Blogunk több vonali tervet is elkészített, ezekben szerepelt többek között Kökönyös és Szilvás, Körtvélyes és Szilvás közvetlen autóbuszos összekötése, de Zobák jobb megközelíthetősége is szempont volt. Szerettünk volna egy, a teljes belvároson kelet-nyugat irányba áthaladó Zobák-Mecsekjánosi-Kisbattyán járatot is, ám ezt a komlóiak nem támogatták kellő mértékben a blogunk által közzétett kérdőívben. A Kórház sűrűbb és közvetlen megközelíthetősége szintén a tervekben volt, ez örömünkre nagyon tetszett a komlói utazóközönségnek. Javaslatainkat sorban megküldtük a megrendelő önkormányzat felé, ezeket a terveket a szolgáltató is megismerte. A Volánbusz Zrt. szintén megerősítette véleményünket, miszerint Komlón jelentősen megváltoztak az utazási szokások, megújításra van szükség. Éppen ezért az autóbusztársaság felkészült szakemberei formába öntötték és megalkották azt a menetrendi tervet, amelyben a felvetett javaslataink is maradéktalanul megvalósulhatnak, sőt a Volánbusz szakmai javaslatai alapján még bővülhetnek is.

komlohelyi_2023.jpg

Az új vonalhálózat, amely akár hamarosan életbe is léphet. Mobileszközről is kinagyítható a kép, ha az oldal alján a "TELJES" nézetre váltunk.

Az új vonalhálózat összesen 22 viszonylatot tartalmaz, ezek között vannak naponta, csak bizonyos napszakokban, vagy egyes napokon közlekedő helyi járatok is. Ezeket szeretnénk most bemutatni, hangsúlyozva, hogy nincs semmilyen döntés a bevezetésről, noha az egyeztetések, finomhangolások a háttérben aktívan folynak erről. Az új menetrendet kizárólag a város képviselő-testülete hagyhatja majd jóvá és ezután rendelheti meg azt a Volánbusztól.

Íme tehát a tervezett új vonalhálózat járatai, némi magyarázattal.

 1  Továbbra is az Autóbusz-állomás-Zobák-Autóbusz-állomás között közlekednének ezek a járatok, az új  15 -ös számú járatok betétjárataiként. Hétköznap a reggeli és délutáni csúcsidőben félóránkénti, napközben, illetve hétvégén óránkénti követési idővel közlekedne.

 2  Továbbra is az Autóbusz-állomás és Mecsekjánosi, vasútállomás között közlekedne, ám jellemzően nem ez szolgálná ki a Jánosi felé jelentkező igényeket. 

 3  A korábbi  2A  szerepét venné át, tehát az Autóbusz-állomás-Mecsekjánosi-Kisbattyán-Mecsekjánosi-Autóbusz-állomás vonalon közlekedne, azonban egyes járatok a Kertészetig kiközlekednének.

 3B  Kizárólag szabadnapokon és munkaszüneti napokon (szombaton és vasárnap) közlekedő járat, amely hétvégén kiszolgálná a temetői utazási igényeket is, hiszen az Autóbusz-állomás-Temető-Mecsekjánosi-Kisbattyán-Mecsekjánosi-Temető-Autóbusz-állomás vonalon közlekedne majd.

 4  2K  helyét venné át, így az Autóbusz-állomás-Mecsekjánosi-Kertészet vonalon közlekedne, igazodva a műszakváltásokhoz.

 5  Hétköznapokon napközben az új  15 -ös vonal betétjárataként, szombaton pedig csak délelőtt közlekedő járat Dávidföldre, de új vonalon, minden esetben érintve Kökönyös, Bányász utcát. Ez a Pécsről érkező utasoknak azt jelenti, hogy a Petőfi téren ugyanabból a megállóból utazhatnak tovább Dávidföld felé, ahol leszálltak a pécsi járatról. Az autóbusz az Autóbusz-állomás-Kökönyös-Dávidföld vonalon közlekedne.

 6  A járat a már megszokott Autóbusz-állomás-Mecsekfalu-Körtvélyes vonalon közlekedne.

 7  Alapvetően a legtöbb 7-es járat továbbra is az Autóbusz-állomás és Körtvélyes között közlekedne, ám hétköznapokon bizonyos  7 -es jelzésű járatok a Körtvélyes-Autóbusz-állomás-MOM, illetve a Temető-MOM-Autóbusz-állomás-Körtvélyes-Nagyrét utca-Sikonda vonalon közlekednének, igazodva a műszakváltásokhoz.

 8  Jelentősen átalakulna ez a viszonylatszám, ez lenne az egyik járat, amely egész nap összekötné Körtvélyest Szilvással. Az Autóbusz-állomás-Szilvás-Kenderföld alapjáratok mellett, sok olyan 8-as is lenne, amelyek kiindulási állomása Körtvélyes és (bizonyos esetben még Dávidföldet is érintve) a Szilvás-Kenderföld vonalon közlekedne, minden esetben érintve az Autóbusz-állomást is. Hétköznap délelőttönként a Körtvélyes-Dávidföld-Autóbusz-állomás-Szilvás-Kenderföld vonalon óránként utazhatnánk 8-asokkal, ahogyan piaci napokon (tehát szombaton) délig is 60 perces követési idők lennének. Ez azt jelenti, hogy a Vásárcsarnok átszállás nélkül elérhető lenne Dávidföld/Körtvélyes felől. Hétköznap délutánonként egészen este 6 óráig félóránként járnának a 8-asok a Körtvélyes-Nagyrét utca-Dávidföld-Autóbusz-állomás-Szilvás-Kenderföld vonalon, egyes járatok pedig Sikondáról indulnának és a fent leírt vonalon haladnának végig.

 9  A jelenlegi  8A  helyét venné át, tehát az Autóbusz-állomás-Somág-Szilvás útvonalon közlekedne.

 9B  A járat a Körtvélyes-Dávidföld-Kökönyös-Autóbusz-állomás-Somág-Szilvás vonalon közlekedne, hétköznapokon három ilyen járattal találkozhatnánk az esti órákban, ám szombaton délutánonként óránként biztosítana közvetlen összeköttetést Körtvélyes és Szilvás között. Vasárnap pedig több alkalommal Sikondáról indulna a járat, majd a Nagyrét utca érintésével érkezne Körtvélyesbe, ahonnan indulna tovább a Dávidföld-Kökönyös-Autóbusz-állomás-Somág-Szilvás vonalán.

 10  Új járat, a Kórház-Autóbusz-állomás-Somág-Szilvás-Autóbusz-állomás-Kórház vonalon, amely hétköznap délelőttönként óránként indulna a Kórháztól, érintve az Autóbusz-állomást, majd tovább haladna Somág-Szilvás irányába, tehát az új számozású 9-es (most 8/A) vonalán. Ezzel többszöri és közvetlen összeköttetés jönne létre a Kórház és a somági/szilvási városrész között. A járat Szilvás után visszaközlekedne a Kórházhoz, mind a kiindulási, mind az érkezési állomása is tehát az egészségügyi intézmény lenne.

 10A  Ezt a jelzést azok a járatok kapnák, amelyek csak az Autóbusz-állomás-Kórház-Autóbusz-állomás szakaszon közlekednek, jelenősen sűrítve a Kórház elérhetőségét.

 11  A jelenlegi 87-es számú járatot váltaná, az útvonala és közlekedési rendje nem változna. Iskolai napokon 7:05-kor indulna Autóbusz-állomásról Szilvásba, majd a Tröszt-Bányász utca-Nagyrét utca érintésével érkezne Körtvélyesbe.

 12  Szintén iskolajárat, a 11-es ellenirányú párja, a jelenlegi 87B-t váltaná ki, Körtvélyesből 7:08-kor indulna, majd a Bányász utca-Tröszt-Szilvás vonalon érkezne az Autóbusz-állomásra.

 13  A jelenlegi 113-as járatot váltaná és meghosszabbodna az útvonala. Munkanapokon 7:18-kor indulna Zobákról és az OTP megálló érintésével Kökönyös, Bányász utcát és a Nagyrét utcát érintve Körtvélyesig közlekedne.

 14  kimaradó viszonylatszám

 15  Új vonal, amelyik szintén összekötne több nagyobb városrészt. Az 1-es, 13-as és 5-ös vonalak összevonásával jönne létre. Kizárólag hétköznapokon közlekedne és csúcsidőben félóránként, csúcsidőn kívül nagyjából óránként járna a Zobák-Autóbusz-állomás-Kökönyös-Dávidföld vonalon, visszafelé természetesen ugyanezen megállókat érintve. Ezzel a Gesztenyésben, vagy Anna-aknán élők átszállás nélkül eljutnának pl. a Trösztig, illetve a LIDL áruházig.

 16  kimaradó viszonylatszám

 17  A járat átvenné a mai  57 -es szerepét, közlekedési idejében és útvonalában egyaránt, tehát az Autóbusz-állomás-Dávidföld-Körtvélyes vonalon utazhatnánk majd vele. Hétköznap kevesebb, hétvégén jóval több 17-essel találkoznánk majd, az 57-es mintájára. Vasárnap több 17-es egészen Sikondáig közlekedne.

 17B  Annyiban különbözne a 17-estől, hogy a 17B járat az útja során, oda-vissza érintené Kökönyös, Bányász utcát is. Valamint hétköznapokon egy késő esti járat Körtvélyesből indulva (igazodva a műszakváltáshoz) a MOM-ig közlekedne, visszafelé pedig a MOM-tól indulva szintén Kökönyös-Dávidföld érintésével érkezne a végállomására Körtvélyesbe.

 18  Új vonal, a járat gyakorlatilag a hosszabbított 8-as járat ellenirányú párja lenne, tehát nem Körtvélyesből indulna Szilvás felé, hanem fordítva. A pontos útvonala az Autóbusz-állomás-Szilvás-Kenderföld-Autóbusz-állomás-Dávidföld-Körtvélyes lenne, jellemzően hétköznap délelőttönként közlekedne majd óránként, kiegészítve az Autóbusz-állomás-Szilvás, 8-as számú betétjáratokat. Szombatonként délelőtt, tehát piaci napokon is találkozhatnánk ilyen buszokkal óránkénti közlekedéssel, ami azt jelenti, hogy a Vásárcsarnoknál felszállók a bevásárlás után átszállásmentesen, kényelmesen eljuthatnak Dávidföldre és Körtvélyesbe.

 18B  A B jelzés itt is ugyanazt jelenti, mint a 17B esetében, tehát ezek a járatok a 18-as vonalán haladnának, ám minden esetben érintik Kökönyös, Bányász utcát is. Közlekedésükre hétköznapokon késő délutántól késő estig, szombaton és vasárnap pedig egész nap lehetne számítani, összekötve a legnépesebb városrészeket. Ez is azon járatok közé tartozna, amellyel a kökönyösi betérésnek köszönhetően egyszerűbbé válik az átszállás Pécs felől Körtvélyes felé, hiszen a Petőfi téren ugyanabból a megállóból indulnának a járatok Dávidföld és Körtvélyes irányába, mint ahol a Pécs felől érkező autóbuszok megállnak.

 19  Visszatérne a legendás 19-es helyi járat Komlón. Azonban jelentősen másképp, mint azt több évtizeddel ezelőtt láthattuk. A 19-es járatok kizárólag hétköznapokon, a délutáni csúcsidőben, félóránként közlekednének, az Autóbusz-állomás-Somág-Szilvás-Autóbusz-állomás-Dávidföld-Körtvélyes vonalon, a 7-es járatokkal egyenletes közlekedést biztosítva. Fontos lesz ez a járat a Somágról és Szilvásból Dávidföldre és Körtvélyesbe utazó diákoknak.

banfikep.jpg

A Credo BN12 típusú autóbuszok hamarosan új táblákat kaphatnak. (Fotó: Bánfi Andrea)

Látható tehát, hogy a 8-as, 9B-s, 10-es, 15-ös, 18-as, 18B-s és 19-es járatok újdonságot hoznának a komlói helyi járati közlekedésbe, ezek lennének azok a buszjáratok, amelyek közvetlen és folyamatos összeköttetést biztosítanának a nagyobb városrészek között. Kiemeljük, hogy a Nagyrét utcában lévő ipari park, az ott található számos üzem a jelenleginél sokkal sűrűbb kiszolgálást kapna, egész napos közvetlen összeköttetésben lenne több városrésszel pl. Szilvással. Emellett új alapokra kerülne a Kórház megközelíthetősége is, a Bányász utcába pedig jóval több járat betérne, lényegesen javítva a Kökönyösben élők közlekedési lehetőségeit.

Helyközi járatok bevonása a helyi rendszerbe - ez mit is jelent?

Az új koncepcióban fontos változás lehet, hogy bizonyos helyközi járatokat is bevonnának a helyi tömegközlekedésbe, a tervek szerint több Magyarszék, Mecsekpölöske és Zobákpuszta felől érkező helyközi buszon is elfogadnák a helyi járati bérleteket és jegyeket, így váltana ki a város néhány meglévő sikondai, mecsekjánosi és gesztenyési helyi járatot. Forgalmi szempontból ez ideális megoldás lenne, ennek módjáról azonban külön megállapodást kell majd kötnie az önkormányzatnak a helyközi járatokat megrendelő szakminisztériummal, ahol arra is kísérletet tesz a városvezetés, hogy a Komló-Mecsekjánosi között közlekedő vonatokat is használhassák a komlóiak helyi autóbuszbérlettel. Ez tovább bővítené Mecsekjánosi településrész megközelíthetőségét. Erre a MÁV-Volán Csoporton belül blogunk lát esélyt, garanciát természetesen nem. Az említett külön megállapodás rendezheti majd a pontos feltételeket, például a finanszírozás elemeit, mert ezek jelenleg még nem ismertek. A folyamat ezzel kapcsolatban elindult, ám ez némileg most belassulhat az éppen átalakuló minisztériumok miatt. Mint ismeretes az eddigi megrendelő Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, az új minisztériumi felállás a bejelentés alapján december elsejével indul, ezután a közlekedési terület az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz kerül. Amennyiben a leírt elképzelés, vagyis a helyközi kapacitás bevonása bármilyen okból meghiúsul, akkor némileg változhat a most bemutatott koncepció, hiszen ez a tervezet tartalmaz egy közel 60-70 ezer kilométer/év helyközi járat bevonást a helyi közlekedésbe.

Kilométer kivonás - azaz megtakarítás a menetrend sérülése nélkül

Az új menetrendi koncepció, a vonalak racionalizálása és összevonása, évente mintegy 10-12%-os költségmegtakarítást eredményezne, amely nagyjából 90 ezer km futásteljesítmény csökkenést jelentene. Megrendelői oldalon, tehát az önkormányzat szempontjából ez fontos szempont, a jelenlegi gazdasági helyzetben a koncepció mindenképpen a takarékosságot szolgálja. Mindez úgy valósulhat meg, hogy az utasok érdekei nem sérülnek, a járatsűrűség gyakorlatilag nem változik, ugyanakkor számos településrész között átszállás nélkül lehetne utazni a nap minden szakában, a hét minden napján.

Buszok és vonatok összehangolása

A hálózat és a menetrend pontosításakor a Volánbusz Zrt. szakemberei kiemelt figyelmet fordítottak a pécsi autóbuszos, valamint a dombóvári vasúti csatlakozásokra, hogy az utasoknak lehetőség szerint minél rövidebb várakozási és átszállási időt tudjanak biztosítani. Ezzel kihasználásra kerül a komlói intermodális (autóbusz-állomás és vasúti pályaudvar egy helyen található) csomópont előnye. Blogunk hosszútávon számít a rendszeres és kiszámítható közlekedésre a 47-es Dombóvár-Komló vasútvonalon.

A vonalak bemutatása után íme a menetrend tervezet. Hangsúlyozva, hogy a finomhangolások még folynak, így egyelőre azt mutatjuk meg, hogy egy munkanapon, egy szabadnapon, vagy épp egy vasárnapi napon mikor és milyen irányba indulnának helyi járatok az Autóbusz-állomásról. Ebből már ki lehet következtetni sok mindent, számolgatni, kalkulálgatni. Természetesen ha a bevezetési folyamat végül pozitívan zárul, készülnek majd részletes menetrendek is, a lakossági tájékoztatásnak pedig több platformon is meg kell majd történnie. Ebben a helyi sajtónak és blogunknak is fontos szerep jut.

A tervezet szerint induló helyi járatok Komló, autóbusz-állomásról

MUNKANAP INDULÁSI JEGYZÉK

SZABADNAP INDULÁSI JEGYZÉK (SZOMBAT)

MUNKASZÜNETI NAP INDULÁSI JEGYZÉK (VASÁRNAP, ÜNNEPNAP)

A komlóiaknak most lehetőségük van ismerkedni, barátkozni az új vonalhálózattal, amelynek bevezetése legkorábban 2023. elején, február, március környékén lehetséges, a végső szót a komlói képviselő-testület mondja majd ki, ahol mától szintén ismerkednek a tervezettel. A lakossági felmérés alapján készült koncepciót a Komlói Tömegközlekedés Blog mindenesetre jónak tartja és támogatja a megújulást. A város vezetésének és a Volánbusznak is közös célja és érdeke, hogy Komlón színvonalas és a valós utazási igényeket kiszolgáló szolgáltatás legyen jelen.

A Volánbusz Zrt. kiváló hozzáállásának köszönhetően az elmúlt két évben jelentősen fejlődött Komló távolsági autóbuszos kiszolgálása, a Komlói Tömegközlekedés Blog kezdeményezésére Siófokra, Székesfehérvárra, a Balatonra és Zalakarosra indulnak közvetlen járatok és bővült a budapesti vonal menetrendi kínálata is. Ezt a fejlődést most a helyi járatokra is szeretnénk kiterjeszteni, az új vonalhálózat pedig véleményünk szerint épp ezt szolgálja.

2022. november 22.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://komloitomegkozlekedes.blog.hu/api/trackback/id/tr9817979050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása