Komlói Autóbuszos Tömegközlekedés

BESZÉLGETÉS BÁN LÁSZLÓVAL, A KOMLÓI TÖMEGKÖZLEKEDÉS BLOG VEZETŐ-SZERKESZTŐJÉVEL

2022. június 25. - BánLászló

A komlói származású, idén 47 éves Bán László bár húsz éve elköltözött a városból, máig szorosan kötődik Komlóhoz. Kapcsolata a településsel tulajdonképpen sosem szakadt meg teljesen, 2020-ban pedig elindította a Komlói Tömegközlekedés Blogot, amely új lendületet adott a térség autóbuszos közlekedésének. Az egyébként televíziózással foglalkozó szakembert sokan ismerhetik a Komló és Térsége Televízió adásaiból, hiszen 1997. és 2001. között minden héten képernyőn volt, jelenleg is ezen a területen dolgozik, de már két évtizede Balatonfüreden. Emellett szívügye a tömegközlekedés, ezen belül Komló bekapcsolása az országos közlekedési hálózatba. Vele beszélgettünk.

sajtofot.jpg

Bán László, a Komlói Tömegközlekedés Blog vezető-szerkesztője

Honnan indult nálad a tömegközlekedés iránti fokozott érdeklődés?

Komlón születtem és a Kossuth Lajos utcában nőttem fel, talán sokan tudják, melyik az a TOTÓ-LOTTÓ tízemeletes. Ha innen kinézel dél felé mit látsz? A vasútállomást és az autóbusz-állomást. Innentől "meg lettem mérgezve", 10 éves kis srácként az erkélyünkről és a négysávosra néző szobám ablakából órákig néztem a forgalmat. Megjegyzem, akkor még nagy bányászélet volt a városban, sokkal több vonat és sokkal több autóbusz közlekedett Komlón. Mint minden kisgyermeket, engem is nagyon érdekelt, mikor milyen szerelvény érkezik, vagy melyik helyi járatba éppen melyik autóbusz indul. Sokat utaztam is a helyi vonalakon, volt egy buszvezető "barátom", Maláj Misi bácsi, aki mindig vitt amikor dolgozott.

Az igaz, hogy volt idő amikor az összes helyi busz rendszámát kívülről tudtad? 

Volt ilyen időszak, a barátaim nagyon élvezték, amikor a Csempe Étterem mellől megláttunk egy buszt Kökönyös felől jönni és én megmondtad a rendszámát. Amikor a busz leért az állomásra, akkor látták, hogy tényleg stimmelt a rendszám. Csodaszámba ment náluk a dolog, nekem meg természetes volt. Nem volt két egyforma Ikarus, bármennyire is annak látszottak. Ez 1985-86 körül lehetett, de utána is nyomon követtem, hogy ha új jármű érkezett Komlóra.

Televízióztál Komlón és most televíziózol Balatonfüreden. Ez kitérő?

Nem. A tv számomra a fővonal, a közlekedés pedig a hobbi. A Ferenczi Demeter-féle Városi TV-nél kezdtem, de csak mint beugrós, akkor épp középiskolás voltam, majd a Komló és Térsége TV-nél dolgoztam 1994-től, szintén iskolai tanulmányok és a sorkatonai szolgálat mellett. Majd kis szünet után 1997-től ismét képernyőn voltam. Ez az időszak 2001-ig tartott. Utána új lehetőségeket kerestem, mert azt éreztem több van bennem, ráadásul nagy tervem volt, hogy majd egyszer a Balatonnál éljek, hiszen három éves korom óta minden nyaramat Ábrahámhegyen töltöttem. Minden Balaton környéki televízióhoz bepályáztam, küldtem a műsorkazettákat referenciaként, hogy ki is vagyok én, mit tudok és mit nem tudok. 2002-ben aztán ajánlatot kaptam a Füred TV-től, amit el is fogadtam, azóta is ott dolgozom. Hűséges típus vagyok a munkában, jó a csapat körülöttem.

274568714_5343960322315806_5996135813862213150_n.jpg

Bán László a Füred TV Híradójának stúdiójában

 

Jól értem? Úgy szerkeszted a Komlói Tömegközlekedés Blogot, hogy Balatonfüreden élsz?

Igen és abszolút működik. A Covid-járvány alatt indult el hivatalosan a blog, amikor amúgy is az online munkavégzés került előtérbe. Az interneten elérhetőek a háttér információk, a menetrendek, a térképek, minden ami a munkához kell, a levelezés is elektronikus formában zajlik. Mindegy, hogy Komlón, vagy Balatonfüreden nyitom ki a laptopot. 

A blog valóban két éves, de Te már sokkal korábban elkezdted a közlekedésszervező munkát. Jól tudom?

Így van, magánemberként gyakorlatilag folyamatosan "bombáztam" a döntéshozókat a javaslataimmal, amelyek mind arról szóltak, hogy Komlót kapcsoljuk be a tömegközlekedés országos hálózatába. Egyszer 1995-ben majdnem össze is jött egy Komló-Veszprém járat, de aztán végül Szigetvárról indították el. Az volt a célom, hogy több távolsági autóbusz induljon Komlóról mint eddig, ami gyakorlatilag akkoriban nulla volt. 

Miért volt ez fontos?

Nagy hátrányt kellett leküzdeni. Ki merem jelenteni, hogy Komlót évtizedeken keresztül valamiféle negatív megkülönböztetés sújtotta és ez nem üldözési mánia. Az összes távolsági buszra csak Pécsett volt csatlakozás, bárhová is utaztál, komlóiként mindig át kellett szállni. Hosszú éveken át próbálkoztam ésszerű javaslatokat letenni a Pannon Volán, majd a Dél-dunántúli Közlekedési Központ asztalára, gyakorlatilag sosem kaptam pozitív választ, de sajnos valamiért nem támogatta ezeket az ötleteket a Dél-Dunántúli Közlekedésszervező Iroda sem. Amikor kértem új járatot, amely közvetlen eljutást jelentett volna, tegyük fel Komlóról Budapestre, vagy a Balatonra, mindig az volt a válasz: "a megfelelő csatlakozás és átszállási lehetőség rendelkezésre áll a komlóiak számára."

Ebbe gondolom nem nyugodtál bele.

Ha kidobnak az ajtón, mássz vissza az ablakon. Amikor sokadszorra söprik le a javaslatodat, akkor elgondolkodsz, hogy érdemes-e bármit is tenned, Te csinálsz-e valamit rosszul? De mindig az hajtott, hogy Baranya megye második legnagyobb városa nem elégedhet meg az átszállásos megoldásokkal, mégis csak 23 ezren élnek itt. A jóval kisebb Siklósnak, Harkánynak, Mohácsnak, Szigetvárnak is sokkal jobb autóbuszos kapcsolatai voltak, vannak, mint Komlónak. Szóval válaszolva a kérdésedre, nem nyugodtam bele. 

Dolgoztál tehát ezen folyamatosan. Mi hozta meg az áttörést?

Egyértelműen az, amikor a hat közlekedési központ  2019. október 1-jével beleolvadt a Volánbusz Zrt.-be és ezzel  létrejött egy országos autóbuszos társaság. Felcsillant a szemem és azt éreztem, hogy ez talán új esély Komlónak, talán megtörik a jég és azok a javaslatok, amelyekkel korábban hiába kopogtattam a döntéshozóknál, ezúttal meghallgatásra találnak. 

Így lett? Ezért indult a blog?

Gyakorlatilag igen. Pár hónappal a Volánbusz Zrt. "megalakulása" után hoztuk létre a blogot, hogy immár hivatalosabb formában tudjuk Komló és a komlóiak érdekeit képviselni. Hittünk abban, hogy ha jó és szakmailag is alátámasztott javaslatokat küldünk fel Budapestre, akkor ott ezeket támogatják. Reméltük, hogy talán másként tekintenek Komlóra, a közlekedési hálózatra, mint a megyei döntéshozók, akik nem szívesen változtattak a bejáratott dolgokon. 

 

Szép eredményeket értetek el az elmúlt két évben, ezek kézzelfoghatóak az utazóközönség számára. 

Magunkhoz képest nagy lépések ezek a komlói tömegközlekedés terén, de lehetne még sokkal többet tenni. Teszünk is. Hosszú éveken át kértük, hogy legyen közvetlen autóbuszos kapcsolat Komló és a Balaton között. Korábban már mondtam, mindig negatív választ kaptunk, sablon válaszokat: "van átszállásos lehetőség, amúgy sincs rá igény". A Volánbusz Zrt. igazi szolgáltatóként teljesen máshogy állt a kéréshez és tavaly nyáron meghirdette a Pécs-Komló-Balatonmáriafürdő járatot, vagyis odatette a buszt a megállóba. A siker minket és a közlekedési céget is meglepte, óriási érdeklődés mellett, teljes kihasználtsággal közlekedtek a járatok egész nyáron, sőt szombatonként két autóbuszt kellett indítani annyi utas volt Komlóról. Ezen a ponton megdőlt, az a hibás, évtizedeken átívelő rossz beidegződés, hogy Komlóról nem érdemes ilyen járatokat indítani. Idén nyáron egyébként ez a járat már Zalakarosig közlekedik, természetesen érintve a Balatont is, szombaton és vasárnap most is két autóbusz indul. 

Én azért több eredményről is tudok. Beszélnél még ezekről?

Nagyon szívesen teszem. Lakossági megkeresések után mi kezdeményeztük először, hogy legyen újra közvetlen autóbuszjárat Komló és Orfű között. Később ehhez a lobbihoz csatlakoztak politikusok is, volt aki a választási kampányához igazította a bejelentést. Ezzel persze semmi baj nincs, sőt, szerintem a politikai szereplők nélkül aligha lehet előrejutni a kérdésben, noha ezek alapvetően szakmai döntések. Szóval a Volánbusz Zrt. ebben a javaslatban is mellettünk állt és idén nyáron elindulhatott a Komló-Orfű járat, sőt mindjárt három is, különböző napszakokban. De egyértelműen a mi sikerünknek könyvelem el, hogy tavaly decemberben négy darab Volvo 8900-as háromtengelyes autóbusz állhatott forgalomba Komlón. Ezeket a buszokat még akkor kértük a Volánbusz Zrt-től, amikor még a járművek beszerzését célzó közbeszerzési eljárás folyt. Ahogy az eredményt kihirdették, már mi is nevesíteni tudtuk a Volvokat, a kérésre pedig tavaly ilyenkor pozitív választ kaptunk. A buszok megérkeztek és jellemzően a Komló-Mánfa-Pécs vonalon enyhítik a zsúfoltságot, emellett a Volánbusz Zrt. új, ütemes menetrendet vezetett be a vonalon. Ez mérföldkő volt a közösségi közlekedésben. De eredmény az is, hogy idén januárban 4 darab Credo BN12-es autóbusz érkezett Komló helyi járati flottájába, ezeket Szombathelyről sikerült áthelyeztetni, mivel ott szolgáltatóváltás miatt szabadultak fel autóbuszok. Ezt is nagyon időben, már 2021. júniusában kezdeményeztük, gyakorlatilag másnap, miután a szombathelyi közgyűlés kimondta: 2022. januártól nem a volánnal kívánja ellátni a város tömegközlekedési feladatait. Ami pedig talán a legfrissebb, hogy áprilistól sikerült bővíteni a Komló-Budapest buszjáratok számát, péntekenként 9:20-kor is indul autóbusz a fővárosba. Ebből is látszik, hogy mire egy javaslatból valóság lesz, az legalább fél évet vesz igénybe.

 277225159_5148955311792724_6819431879065164348_n.jpg

A 4 darab Volvo 8900-as 2021. decemberében állt szolgálatba.

 


liuu_2.jpg

4 darab Credo BN12 érkezett Szombathelyről januárban

 

Lokálpatrióta vagy, pedig már nem is élsz Komlón. Mi hajt? Kaptok támogatást valahonnan a munkátokhoz?

Anyagit nem és nem is kértünk, szerintem nem fogunk soha. Ezt hobbiból, ha tetszik szerelemből, a szülőváros iránt érzett szeretetből teszem, tesszük. Mindenféle egyéb támogatást azonban megkapunk. A balatoni járatunkat például segítette a térség országgyűlési képviselője dr. Hoppál Péter is, de Polics József polgármester Úr is mindig mellettünk áll. Nyilván közös a cél, hogy Komló felkerüljön az ország térképére, legalábbis a tömegközlekedés kapcsán mindenképpen. A Volánbusz Zrt. most távozott vezérigazgatója dr. Pafféri Zoltán szintén jó partner volt a fejlesztésekhez, szinte minden javaslatunkat támogatta és azokat a közlekedési társaság továbbította a megrendelő Technológiai és Ipari Minisztériumhoz. Hiszen talán kevesen tudják, hogy minden járatfejlesztést végül a szaktárcának kell jóváhagynia. Nálunk megszületik az ötlet, azt a Volánbusz Zrt. szakmailag megvizsgálja és ha itt átmegy a rostán, máris mehet a javaslat a minisztériumba. Szerencsére ott sem szokták elkaszálni a javaslatokat, például az utóbbi időszakban Mosóczi László államtitkár Úr sokat segített nekünk, most pedig utódjával Vitézy Dáviddal kell hasonló gyümölcsöző kapcsolatot kialakítanunk. Ezt már kezdeményeztük is. Mi hajt? Maximalista vagyok. 

Eddig a távolsági járatokról beszéltél, kevés szó esett a helyi járatokról. Elbillent a mérleg.

Szó sincs erről, számunkra a helyi járati közlekedés épp olyan fontos, mint a távolsági. Van azonban egy alapvető különbség, míg a települések közötti járatokat a minisztérium rendeli meg, úgy a helyi járatok közlekedését az adott önkormányzat. Vagyis, hogy merre és mikor közlekednek a helyi autóbuszok, azt minden esetben Komló Város Önkormányzata határozza meg, sőt még azt is, hogy milyen autóbuszokkal végezhető a szolgáltatás. Itt ezen a ponton pedig van egy fékező tényező a fogaskerékben, nevezetesen a pénz. Ne gondolja senki, hogy a helyi járat működtetése nyereséges, sőt azt sem, hogy a jegy- és bérletárakból befolyt bevétel fedezi a költségeket. Korántsem. Az önkormányzat, mint megrendelő minden évben köteles kifizetni a Komlón keletkező veszteséget, hiszen a Volánbusz Zrt. egy szolgáltató, ami ugyanolyan bevétel orientált cég, mint bármelyik másik. Az elvégzett szolgáltatásért valakinek fizetnie kell, ez szerintem mindenkinek egyértelmű. 

Azt mondod, hogy minden fejlesztés az önkormányzaton múlik? Új buszok beszerzése is például?

Tulajdonképpen erről van szó. Minden város saját anyagi teherbírásának figyelembevételével rendeli meg az autóbusszal végzett helyi közszolgáltatást. Komlón szerintem ma felelős városvezetés működik, éppen ezért nem mennek bele felelőtlen döntésekbe. Ha az önkormányzat nem tudja kigazdálkodni új autóbuszok beszerzését, vagy a menetrend bővítését, akkor nyilván az a felelős döntés, ha nem teszi és nem vesz a nyakában több százmilliós hitelt. Látunk erre rossz példákat, nem is olyan messze tőlünk. A Volánbuszon nem múlik, hogy frissítse az állományt, de valakinek fizetnie kell a révészt. Ez az oka annak például, hogy jelenleg Komlóra nem csoportosítanak át 10 évesnél fiatalabb autóbuszt, hiszen ezeken még ott van az amortizációs költség, a kötelező szerviz kiadásai, amelyek jelentősen megterhelnék a város költségvetését. Amit tenni lehet és dolgozunk is ezen, hogy 10 évnél idősebb, de még jó állapotban lévő helyi autóbuszokat próbálunk áthelyeztetni más városokból Komlóra, olyan településekről, ahová viszont érkeznek új autóbuszok is. De, hogy a jövőről is beszéljek, úgy tudom a városnak szándékában áll hosszútávon új, elektromos helyi autóbuszokat beszerezni, ami teljes flottacserét jelentene. Ehhez azonban kormányzati segítség kell, a ZöldBusz program pedig erre egy lehetőség.

Menetrend? Hálózatfejlesztés?

Polics József polgármester Úrral volt ez már téma közöttünk, ha jól tudom szeretné teljesen megújítani a vonalhálózatot, hiszen a 70-es években kialakult, főleg a bányákhoz kötődő hálózat ma már elavult. Vannak ennek már jelei, például az 57-es járat, vagy a szilvási és körtvélyesi városrészeket összekötő közvetlen járatok. Szerintem egyébként ez a jövő, a várost átszelő vonalakra lenne szükség. Csak egy példa, mi az 1-es helyi járatot újra az OTP-nél állítanánk meg úgy, hogy az tovább közlekedne a Tesco-ig, majd a Zrínyi utcán fordulva indulna a bevásárlóközponttól Zobákra. Vannak ötleteink, ha eljutunk odáig szívesen segítünk ebben is. Azonban szeretném hangsúlyozni, hogy minden változtatást pontos utasszámlálásnak és az utazási szokásokat feltáró kutatásnak kell megelőznie, enélkül könnyen kudarc lehet az átszervezés vége. Erre is van sajnos példa.

Akkor ötlettel most is tele a tarsoly, melyek a folyamatban lévő tervek?

Az, hogy a város megújította az autóbusz-állomást új lehetőségeket nyitott meg. Több járat, kulturált fogadására és indítására van lehetőség. Nagyon jó esélyünk van arra, hogy a szeptemberi tanévkezdéstől egy új járat indulhat el Komlóról Székesfehérvárra. Ez teljesen a mi kezdeményezésünk és első körben a Volánbusz Zrt. rábólintott, már a konkrét menetrend kidolgozása folyik a budapesti központban. Ez a járat egy forda átszervezésnek köszönhető, (*forda = az a dokumentum, amely meghatározza egy autóbusz napi feladatait.- a szerk) teljesen logikus és gazdasági szempontból is alátámasztott. Részletesen ebbe most nem mennék bele, a lényeg, hogy szeptembertől egy új járat indulhat a Komló-Dombóvár-Siófok-Székesfehérvár útvonalon. Ez a Veszprémben tanuló komlói diákoknak is jól jöhet majd, a járat ugyanis vasárnaponként 13:20 körüli időben indulhat majd. Ha már Veszprém. Nagy szívfájdalmunk, hogy a Pécs-Veszprém járatok Magyarszéken át, a 66-os úton közlekednek és ezzel kikerülik Komlót. Csupán plusz hét kilométerről beszélünk és ezért próbáljuk meggyőzni a döntéshozókat, hogy a 23 ezer lakosú város miatt érdemes ezeket Komlón át közlekedtetni a jövőben, továbbra is rajta vagyunk ezen a témán. A balatoni járat már bebizonyította, hogy ha odatesszük az autóbuszt, akkor a komlóiak élni fognak a lehetőséggel, ugyanezt álltjuk a veszprémi járatokkal kapcsolatban is. Én a kínálati menetrendben hiszek, ha van járat, azt a komlóiak értékelik. Az utóbbi időszakban kaptunk javaslatot egy Komló-Mohács közvetlen járatra is és a vonatok menetrendjéhez igazodó temetői buszmenetrend kialakítását is kérték. Mi magunk pedig szeretnénk majd egy Komló-Bonyhád-Baja-Szeged járatot is. Ezeket mindig továbbítjuk a döntéshozók felé. Ezeken felül továbbra is napirenden tartjuk egy naponta közlekedő Komló-Budapest-Komló járat beindításának lehetőségét.

Tömegközlekedési Blog-ról beszélünk, de mindig csak buszos témákat emlegetsz, holott a vasút is tömegközlekedés. Gyakran kritikát is kaptok emiatt, nevezetesen, hogy volánlobbisták vagytok és a vonat ellen kampányoltok. Hogy látod ezt?

Nagyon félreérti a szándékainkat az, aki ezt állítja. Sohasem voltunk a vasút ellen, de az tény, hogy elsősorban a buszos fejlesztésekre koncentráltunk eddig. Azt is elárulom miért. A 47-es számú Dombóvár-Komló vonal mai állapota arra vezethető vissza, hogy a kilencvenes évek elején egyszerűen elfogytak róla az utasok. Míg a bányászat fénykorában az 5-6 kocsis szerelvények is zsúfoltak voltak, később elég volt egyetlen "kispiroska", azaz BZ motorvonat. Sokan a döntéshozókat és a vonalat rendre bezárókat hibáztatták a szárnyvonal hanyatlása miatt, holott ez alapvető tévedés. Ki kell mondani őszintén, a vasút irányába érzett minden tiszteletem mellett, hogy nem vettek elegen jegyet a járatokra. Az emberek, az utasok döntötték el a vonal sorsát. Talán most páran mérgesen felkapják a fejüket, de ha reálisan nézzük, ez történt. A bányák bezárásával a hivatásforgalom gyakorlatilag megszűnt, akkoriban pedig a turisztikai célú utazás nem volt divat. Az utasforgalom drámaian zuhant, jött a kapacitás csökkentés, a menetrend megnyirbálása, végül a teljes bezárás. Nekem személy szerint vérzett ezért a szívem, de egyszerűen nem lehetett azt mondani a minisztériumban, hogy legyenek kedvesek kétóránként vonatot indítani a vonalon, mert a számok azt mutatták, hogy nincs rá igény. Azért kezdtük el tehát a buszos fejlesztést, mert a vasútnál nem láttuk a perspektívát. Nem a vonat ellen, hanem a komlóiak érdekében.

Akkor a vonattal mi lesz?

A 47-es vonalra komoly felújítás kellene, valamint cserélni kellene a korszerűtlen szerelvényeket is. Az utóbbi időben azért elindult valami, az egyik megyei egyesület felkarolta a vasútvonal ügyét és ma már ennek köszönhetően ismét van elfogadható menetrend a vonalon. Most ismét az utasokon van a sor, hozni kellene a számokat, hogy valóban kijelenthető legyen: szükség van a vonalra. Mindemellett fenntartom, hogy ma már Bz szerelvénnyel itt nem szabadna szolgáltatni, a pálya felújítására égetően szükség lenne és Desiro motorvonatnak kellene ingáznia Komló és Dombóvár között. Emellett kiszámítható, jó menetrend kell, ami már egyébként körvonalazódik. Az is biztos, hogy az emberek ma már nagyon kényelmesek. Nem bántva senkit, de látjuk, hogy a bevásárlóközpont ajtajánál szeretnek leparkolni, nemhogy átszállni egyik vonatról, vagy buszról a másikra. A bűvös szó szerintem az átszállásmentes. Vagyis olyan járatokkal kell megkínálni az utasokat, amelyekkel Komlóról közvetlenül az adott célállomásra juthatnak. Lásd a balatoni járatunkat. Ma szombatonként reggel 8-10 ember utazik vonattal Sásdig, hogy ott átszálljon a Balatonra tartó InterRégió vonatra, miközben a balatoni buszjáratok zsúfoltak, egy busz nem is elég. Miért? Mert ezek közvetlen utazást jelenek, a buszok légkondicionáltak és korszerűek. Ezzel ma nem versenyképes a vasút Komlón, máshol, például a Balaton északi partján ez fordítva van. Villamosított vasútvonalon, korszerű motorvonatok, jó menetidővel közlekednek, ezért a Balatonfüred-Budapest buszjáratok jelentős részét megszüntették. Tették ezt nagyon helyesen. Komlón a vasútnak sokat kell, kellene fejlődnie, hogy valódi és főleg vonzó alternatívát jelentsen mind a személyautóval, mind az autóbusszal szemben. Én személy szerint szívesen látnék korszerű vonatokat Komlón, amelyek akár kétóránként ingáznának Dombóvárig, esetenként akár Győrig, de ehhez is utasok kellenek. Most egyébként alakul egy új vasutas egyesület, mely a korábbiból vált ki, itt olyan szakemberek vannak, akikkel tudunk együtt dolgozni, nyitottak is vagyunk erre. Nem vagyunk a vasút ellenségei.

desiro.jpg

Bán László szerint Desiro motorvonatokkal, emelt pályasebességgel és jó menetrenddel lehet újra vonzó a vasút Komlón

 

Sokak dolgoztatok eddig, a nyár is munkával telik? Úgy tudom nagy feladat is vár rád a közeljövőben.

A tömegközlekedéssel kapcsolatban most picit pihenünk, várjuk, hogy őszre beérjenek a javaslatok, amiket megtettünk. Most őrölnek a malmok a minisztériumban. A Volánbusz Zrt.-t sem lehet minden héten nyaggatni, hiszen országos szolgáltatóként nekik más régiókra is figyelniük kell. Számomra most a balatoni szezon a fő feladat, rengeteg rendezvény van Balatonfüreden, most itt kell helytállnom mint híradós, számos városi rendezvényen is konferálok. Alig-alig van szabad hétvégém, de nem veszem le a szememet a komlói ügyekről sem. Rozs Bence kollégám Komlón van, figyel és tájékoztat a történésekről. A nagy feladat, ha arra gondoltál, a füredi Anna-bál lesz, ahol 2016. után újra én lehetek a bál házigazdája. Ez valóban nagy kihívás, az ország egyik legfontosabb társadalmi eseményéről van szó. Készülök rá, nem mondom, hogy nem izgulok, mert hiába a közel 30 éves rutin, ez odafigyelést igényel. Nem hibázhatsz, a bál menete rajtad áll. Természetesen azért szakítok időt a pihenésre is, elég közel van a strand, ha máshogy nem, munka után esténként megmártózom a tóban. Augusztusban lesz egy kis szabadság is, szeptembertől pedig ismét munka, minden fronton. 

Szerző: P. András

Fotók: Rozs Bence

2022. június 25. 

 

 

 

 

 

 

 

KÖZVETLEN BUSZJÁRAT KOMLÓRÓL A BALATONRA, ZALAKAROSRA ÉS ORFŰRE, ŐSZTŐL SZÉKESFEHÉRVÁRRA IS

Június 16-án lép életbe a Volánbusz Zrt. nyári szezonális menetrendje, amely ezúttal is jelentős járatfejlesztéseket hoz Komlóra, újra lesz közvetlen autóbusz a Balatonra, sőt Zalakarosra és Orfűre is utazhatunk átszállás nélkül.

A Komlói Tömegközlekedési Blog folyamatosan vizsgálja a távolsági járatok bevezetésének, bővítésének lehetőségét Komló város vonatkozásában, ezekkel a javaslatokkal pedig közvetlenül a szolgáltatóhoz, vagyis a Volánbusz Zrt.-hez fordul. A közlekedési társaság nagyon nyitott ezekre a megkeresésekre, hiszen minden ésszerű, szakmailag is alátámasztott javaslatot befogad és támogat. A Volánbusz Zrt. a járatok elindítását szinte minden esetben kezdeményezi a megrendelő Technológiai és Ipari Minisztériumnál, hiszen minden járatfejlesztést a szaktárcának kell jóváhagynia.

Ezen javaslatok most újabb előrelépést jelentenek a komlói utazóközönségnek, hiszen az utóbbi hónapok egyeztetései eredményesen zárultak. Ennek értelmében idén nyáron újra közlekedik -kibővített útvonalon- a balatoni közvetlen járat és sok év kihagyás után újra jár autóbusz Komlóról Orfűre, ősztől pedig várhatóan már Siófokkal és Székesfehérvárral is lesz közvetlen autóbuszos kapcsolata Komlónak.

Nézzük a konkrét újdonságokat:

Pécs-Komló-Balatonlelle-Balatonmáriafürdő-Zalakaros járat

A tavaly bevezetett és nagyon népszerű közvetlen Komló-Balatonmáriafürdő járat idén nyáron is közlekedik, sőt azt továbbfejlesztette a Volánbusz Zrt. Meghosszabbították az útvonalát egészen Zalakarosig, így a Balaton mellett, már a közkedvelt melegvizes fürdő is elérhető lesz kényelmesen, átszállás nélkül. Javaslatunkra a járat már nem csak szombaton és vasárnap, de pénteki napokon is közlekedni fog. Ez egyébként az egyetlen megoldás, amellyel átszállás nélkül, közvetlenül elérhető például Balatonlelle és Balatonboglár, de a Fonyódra, Balatonfenyvesre tartóknak is ideális megoldást kínál, hiszen gyakorlatilag "háztól-házig" utazást biztosít. Balatonmáriafürdő után a járat Balatonkeresztúr, Balatonberény és Balatonszentgyörgy érintése után, Zalakomáromon át éri el a végállomását, Zalakarost, ahová 11:09-kor érkezik. Vissza irányba a zalakarosi fedett fürdőtől 16:53-kor, Zalakaros, autóbusz-állomásról 16:55-kor indul a járat, amely a Balaton déli partján haladva 20:40-kor érkezik Komlóra. Az első autóbusz Zalakarosra június 17-én, pénteken 7:35-kor indul Komlóról az 1-es kocsiállásról. A járat pontos menetrendje IDE kattintva elérhető!

 

Újra Komló-Orfű járatok, hétvégéken naponta háromszor

A Volánbusz Zrt. a komlóiak jogos igényét és kérését teljesíti azzal, hogy sok év után ezen a nyáron újra közlekedteti orfűi járatát, sőt járatait. A lakossági megkeresések után elsőként a Komlói Tömegközlekedési Blog, majd később ehhez csatlakozva a térség politikusai is szorgalmazták, hogy újra legyen közvetlen autóbuszjárat Komló és Orfű között. Jó hírünk van, a járatok nyáron elindulnak, miután az ezzel kapcsolatos egyeztetések lezajlottak. A kedvelt kiránduló- és fürdőhelyre június 16-tól szabad- és munkaszüneti napokon indul autóbusz 10:00, 13:20 és 17:00 órakor. Visszafelé Orfű, Községháza megállóból 10:35-kor, 13:55-kor és 17:35-kor közlekedik járat ugyancsak szabad- és munkaszüneti napokon. Aki ennél korábban indulna a fürdőhelyre, az megteheti, hiszen naponta közlekedik autóbusz Komlóról Sásdra 8:45-ös indulással, amely érinti a magyarhertelendi fürdőt is. Itt 10 perc várakozás után át kell szállni a Magyarhertelend-Orfű-Pécs járatra, amellyel 9:40-kor érkezhetünk meg Orfűre.

 

Ősztől új járat Siófokon át Székesfehérvárra

Kifejezetten a Komlói Tömegközlekedési Blog kezdeményezésére indulhat új távolsági autóbuszjárat Székesfehérvárra szeptember 1-től. A tanév tartalma alatt, vasárnapi napokra tervezett (diák)járat, Sásd, Dombóvár és Siófok érintésével éri majd el Fejér megye székhelyét. Az autóbusz a tervek szerint 13:20 körül indulna Komlóról, Siófokra kb. 15:30-kor, Székesfehérvárra pedig 16:05-kor érkezne, a pontos menetrend kidolgozását a Volánbusz Zrt.-nél megkezdték, a járatra még rá kell bólintania az illetékes minisztériumnak is.

- Úgy hisszük, hogy erre a járatra is nagyon jó esélyeink vannak, hiszen egy logikus járat átszervezésre tettünk javaslatot, amely még gazdaságossági szempontból is egyértelműen alátámasztott, - fejtette ki Bán László, a Komlói Tömegközlekedési Blog vezető-szerkesztője, aki hozzátette: az utóbbi hónapok háttérmunkája szépen lassan beérik, ahogy történt ez 2021-ben is. Nagyon örülünk annak, hogy közösen a helyi és térségi politikai döntéshozókkal, a szaktárcával és a Volánbusz Zrt.-vel sikerül ezeket a fejlesztéseket újra és újra megvalósítani, hiszen a cél közös: Komló bekapcsolása az országos közlekedési vérkeringésbe, mert ezen a területen jelentős volt a hátrány. 

Tavaly több volt az utas a Balaton felé, mint korábban, vonzó volt az átszállás nélküli lehetőség

- Az utasok tavaly szavaztak, egyértelművé vált, hogy az átszállás nélküli utazásokat részesítik előnyben, ezért ezeket a járatokat próbáljuk felfejleszteni, ez a cél a jövőben is. Ha van kínálat, vagyis odatesszük a buszt a megállóba, a komlóiak használni fogják, ezért a kínálati menetrendben hiszünk. Ezt igazolja, hogy 2021. nyarán szombatonként már két autóbusz is megtelt komlói utasokkal, akik a Balatonra tartottak. Nagy bőröndökkel, gyerekekkel egy átszállás is sok és kényelmetlen, a közvetlen járatokat emiatt nagyon szeretik a komlóiak, idén pedig már egészen Zalakarosig lehet utazni a népszerű járattal. Ez azért is nagyon jó, mert ha kicsit borongósabb az időjárás és a Balaton nem alkalmas strandolásra, nem kell lemondani az kikapcsolódásról, csak tovább kell utazni Zalakarosig, ahol melegvizes fürdő várja a vendégeket,- emelte ki a fejlesztésekkel kapcsolatban a blog vezetője. 

terkep4.jpg

Egy év alatt jelentősen bővültek a Komlóról autóbusszal közvetlenül elérhető úti célok

(Grafika: Komlói Tömegközlekedés Blog)

Ahogy ábránkon is látszik az utóbbi alig egy év alatt jelentősen bővült azon települések száma, melyek közvetlenül, tehát átszállás nélkül elérhetők a komlóiak számára autóbusszal. A korábban is meglévő harkányi, siklósi, kaposvári járatok mellett, áprilistól bővült a Komló-Budapest járatok száma és ahogy írtuk, nyáron elérhető lesz a Balaton és Zalakaros, ősztől pedig Székesfehérvár. Az idei nyári menetrend egyébként augusztus 31-ig lesz érvényben, vagyis a szóban forgó szezonális balatoni, zalakarosi és orfűi járatokat addig lehet igénybe venni.

2022. június 3.

TILOS A DOHÁNYZÁS A KOMLÓI AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁSON

283304948_1137165536876805_400372062136462337_n.jpg

Fotó: Komló Média

Az idén január végén átadott új komlói autóbusz-állomáson csak a kijelölt területeken szabad dohányozni, erről adott ma tájékoztatást facebook oldalán Komló Város Önkormányzatának Városgondnoksága. A mai napon a dohányzást tiltó matricákat is kihelyezték az létesítmény területén, a szabálysértőket a közterület felügyelők megbüntetik. A dohányzással összefüggő tilalmak, korlátozások megsértése esetén 20.000 Ft-tól 50.000 Ft-ig terjedő egészségvédelmi bírság szabható ki. A Komlói Tömegközlekedés Blog álláspontja megegyezik a Városgondnokság álláspontjával, vagyis kiemelten fontos az autóbusz-állomás környezetének megóvása, a rend és a tisztaság fenntartása, a dohányzás tiltása pedig a nemdohányzó utasok egészségét is védi. Egy autóbusz-állomás minden város "kapuja", vagyis az ide érkezők itt szerezik meg első benyomásukat egy településről. Fontos, hogy ez a vélemény jó és pozitív legyen, ne a szétdobált cigarettacsikkek és egyéb szemét, hanem a virágos, tiszta kép fogadja az ideérkezőket és a komlóiakat egyaránt. Óvjuk a megye legszebb autóbusz-állomását, vigyázzunk rá közösen, mert ez a komlóiaké, a miénk. A komlóiak túlnyomó többsége véleményünk szerint rendszerető lakos, akik büszkék arra, hogy városuk a Mecsek ölelésében, szép környezetben helyezkedik el és ők bizonyára ezt a lépést is jó döntésnek tartják.

2022. május 25.

MEGMENTENÉK A LÁNGVÁGÓTÓL KOMLÓ EGYKORI IKARUSÁT

Nemes céllal kezdett adománygyűjtésbe a Vasúti Múzeum Palotabozsok Hagyományőrző Egyesület, szeretnék megvásárolni és ezzel megmenteni a végleges bontástól Komló egykori Ikarus autóbuszát, amely jelenleg a selejtek között várja sorsa jobbra fordulását. A Volánbusz Zrt.-vel történt egyeztetésük után, most adódik lehetőségük az Ikarus 260.30M típusú autóbusz megvásárlására, ezzel egy ikonikus magyar jármű menekülhetne meg és lenne később mindenki számára megtekinthető.

flr.jpg

Ez az autóbusz, amely képünkön (Rozs Bence fotója) látható, 2000-ben érkezett Komlóra és a közelmúltig a Volánbusz helyi üzeménél szolgált. A FLR-539-es rendszám nem a gyári jelzése, új korában a HGR-306, később pedig a JOM-902-es rendszámot is viselte. Összesen két darab közlekedett ebből a 260.30M típusból Komlón, társát a HGR-350 > JOM-903-at év elején selejtezték, több mint húsz éven át szállították a komlói utasokat.

A Vasúti Múzeum Palotabozsok Hagyományőrző Egyesület Baranya megyében, az egykori 64-es számú vasútvonalon elhelyezkedő Palotabozsok egykori vasútállomásán működik. Számos vasúti relikvia mellett, egy Abmot motorvonat és BCX mellékkocsija, valamint egy IFA teherautó is gazdagítja már a gyűjteményüket. Az egyesületnek más kiadások mellett, most forrást kell találnia, hogy az autóbusz valóban hozzájuk kerülhessen és így a későbbiekben bárki számára látogatható legyen. Ehhez kérik minden olyan személy, vagy vállalkozás segítségét, akiknek fontos a jármű megmentése az utókornak és lehetőségei szerint egy tetszőleges összeggel hozzá tud járulni ehhez a nemes célhoz. Az autóbusz vételára 290.000 Ft + ÁFA, ami 368.000 Ft-ot jelent. Az adományokat 2022. június 15-ig, az alábbi számlaszámon fogadják:

Vasúti Múzeum Palotabozsok Hagyományőrző Egyesület Takarékbank:

50400106-18154867 (a közleménybe kérik beírni: BUSZ)

flr2.jpg

A szóban forgó autóbusz még eredeti fényezéssel.

Ha sikeres lesz az adománygyűjtés, még az is elképzelhető, hogy a jármű visszanyeri eredeti külsejét, amely fenti képünkön (Fotó: Szatmári András) is látható. 

A Vasúti múzeum Palotabozsok csapata előre is köszöni a felajánlott segítséget!

2022. május 12.

54 ÉVES A NAGYMÁNYOK-KOMLÓ-SIKLÓS AUTÓBUSZJÁRAT

nagymanyok_siklos.jpg

Térképen a járat útvonala

Ebben a hónapban, május 26-án lesz 54 éve annak, hogy a MÁVAUT új autóbuszjáratot indított a tolna megyei Nagymányok és baranya megyei Siklós között. Bár nem kerek az évforduló, mégis úgy gondoltuk, hogy megemlékezünk erről a járatról, amely Komlón is áthalad, így a város egyik legrégebbi távolsági járatának számít. A Dunántúli Napló 1968. május 25-én közölt cikket arról, hogy a MÁVAUT (a mai Volánbusz jogelődje) beindítja a járatot másnap, azaz május 26-án. Az akkori menetrend szerint a busz 6:30-kor indult Nagymányokról, az egregyi-völgy településein, majd Komlón és Pécsett is áthaladva 9:05-kor érkezett meg Siklósra. Fontos volt ez a járat a komlóiaknak, hiszen ezzel létesült közvetlen átszállás nélküli kapcsolat, a gyógyfürdője miatt népszerű Harkánnyal is. 

dn_cikk.jpg

Részlet a Dunántúli Napló 1968. május 25-i számából

(Forrás: Dunántúli Napló digitális archívum)

A járat azóta is naponta közlekedik, gyakorlatilag a menetrendje az öt évtized alatt csak kis mértékben változott. Komlóra 7:21-kor érkezik Nagymányok felől és 7:30-kor indul tovább Siklós felé, ahová 9:05-kor érkezik. Visszafelé Siklósról 17:00-kor, Harkányból 17:10-kor indul a járat, Komlóra 18:36-kor érkezik és 18:40-kor indul tovább Nagymányokra, ahová 19:24-kor fut be. 

Az idők során természetesen más-más jármű szolgálta ki a vonalat, megfordult rajta számos Ikarus típus, majd 2003-tól egy NABI 700 SE autóbusz dolgozott a vonalon.


nabi.jpg

A NABI 700 SE hosszú évekig volt a Nagymányok-Siklós járat "fordakocsija", vagyis ez az autóbusz vitte minden nap a járatot.

(Fotó: Busportonline)

 

Napjainkban pedig, 2021. júniusától egy vadonatúj Credo Econell, az SSM-501 rendszámú jármű állt be a vonalra, a sárga autóbusz napközben egyébként nem pihen, Siklós és Pécs között is dolgozik, egészen a 17 órai visszaindulásig.

ssm-501.jpg

A Nagymányok-Siklós járat 2022. május 1-jén a komlói autóbusz-állomáson várakozik.

(Fotó: Rozs Bence)

Érdekességképpen megjegyezzük, hogy nem ez az egyetlen közvetlen járat létezett, amivel a komlóiak Harkányba el tudtak jutni. Éppen tíz évvel a nagymányoki járat beindulása után, 1978. május 28-án, reggel 6 órakor indult el Komló város első és azóta is egyetlen nemzetközi autóbusz járata Eszékre, azaz a jugoszláviai Osijekbe. A járat nagy sikernek örvendett, mindig sok utas volt rajta, Harkányig is sokan használták. Sajnos azonban az időközben kitört délszláv háború miatt, a Pannon Volán 1991. május 11-én felfüggesztette a járat közlekedését. Az újraindítás ugyan időről-időre felvetődött, de végül a mai napig felfüggesztett státuszban van a járat. Részletesebb erről a Komlói Újság online felületén olvashatnak. 

2022. május 2.

 

KOMLÓ BEKAPCSOLÓDOTT AZ ORSZÁGOS KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZATBA

komlo_2022.jpg

 Grafika: Komlói Tömegközlekedés Blog / Fotók: Rozs Bence

Áprilistól a közösségi közlekedés területén jelentős fejlesztés valósul meg Komló térségében. Mind a MÁV, mind a Volánbusz menetrendjében olyan pozitív változások állnak be, amelyekre régóta sokan vártak és amelyek nyertesei egyértelműen a komlóiak. A Komlói Tömegközlekedés Blog jelen írásában összeszedtük, hogy április 3-tól a távolsági közlekedés tekintetében mikor és hová lehet utazni legyen szó vonatról, vagy autóbuszról.

 

 UTAZÁS KOMLÓRÓL 

* Komlóról személyvonat indul 5:21-kor, átszállási lehetőség Sásdon a Baranya InterCity-re, érkezés Budapestre 8:05-kor

* ÚJ Komlóról személyvonat indul 6:39-kor Dombóvárra, átszállási lehetőség Sásdon a Győrbe közlekedő Helikon InterRégió vonatra (Kaposvár-Tapolca érintésével)

* ÚJ Komlóról autóbuszjárat indul 9:20-kor (péntekenként) Budapest, Népliget autóbusz-állomásra, a fővárosba érkezés időpontja 12:25 (átszállás nélkül, Szekszárdot nem érinti, haladás az M6-os autópályán)

* Komlóról személyvonat indul 11:01-kor Dombóvárra, ahol átszállási lehetőség van a Misina InterCity-re, érkezés Budapestre 14:05-kor

* Komlóról autóbuszjárat indul 15:20-kor (vasárnaponként) Budapest, Népliget autóbusz-állomásra, a fővárosba érkezés időpontja 18:40 (átszállás nélkül, Szekszárd érintésével, az M6-os autópályán)

* Komlóról személyvonat indul 17:01-kor Dombóvárra, ahol átszállási lehetőség van a Zengő InterCity-re, érkezés Budapestre 20:05-kor

* Komlóról személyvonat indul 19:01-kor (csak vasárnaponként) Dombóvárra, ahol átszállási lehetőség van a Sopianae InterCity-re, érkezés Budapestre 22:05-kor

* Komlóról személyvonat indul 21:01-kor Dombóvárra

 

 UTAZÁS KOMLÓRA 

* Dombóvárról személyvonat indul 4:31-kor Komlóra, érkezés 5:16

* ÚJ Sásdról személyvonat indul 6:05-kor Komlóra, érkezés 6:34

* Budapest Keleti pu.-ról Kresz Géza InterCity vonat indul 6:30-kor, amely Dombóvárra 8:56-kor érkezik és itt átszállással elérhető a Dombóvárról Komlóra 9:01-kor induló személyvonat, érkezés Komlóra 9:49-kor

* Budapest, Népliget autóbusz-állomásról autóbuszjárat indul 10:05-kor (vasárnaponként) Komlóra, az érkezés időpontja 13:15 (átszállás nélkül, Szekszárd érintésével, az M6-os autópályán)

* Budapest Keleti pu.-ról Rippl-Rónai InterCity vonat indul 12:30-kor, amely Dombóvárra 14:56-kor érkezik és itt átszállással elérhető a Dombóvárról Komlóra 15:08-kor induló személyvonat, érkezés Komlóra 15:57-kor 

* Budapest, Népliget autóbusz-állomásról autóbuszjárat indul 15:05-kor (péntekenként) Komlóra, az érkezés időpontja 18:15 (átszállás nélkül, Szekszárd érintésével, az M6-os autópályán)

* Budapest Keleti pu.-ról Tettye InterCity vonat indul 15:53-kor, amely Dombóvárra 17:49-kor érkezik és itt átszállással elérhető a csak vasárnapokon közlekedő, Dombóvárról Komlóra 18:12-kor induló személyvonat, érkezés Komlóra 18:56-kor 

* Győrből (Tapolcán és Kaposváron át) Helikon InterRégió vonat indul 15:11-kor Pécsre, amely Sásdon átszállás lehetőséget biztosít 20:27-kor Komlóra, az érkezés időpontja 20:56

* Budapest Keleti pu.-ról Misina InterCity vonat indul 17:53-kor, amely Dombóvárra 19:49-kor érkezik és itt átszállással elérhető a Dombóvárról Komlóra 20:12-kor induló személyvonat, érkezés Komlóra 20:56-kor 

 További járatfejlesztések várhatók 

A Komlói Tömegközlekedés Blog korábbi cikkeiben is utaltunk már arra, hogy 2022-ben több járatfejlesztés is megvalósulhat, amely tovább segíti Komló bekapcsolását az országos közlekedési vérkeringésbe.

* Idén nyáron terveink szerint a Komló-Fonyód-Balatonmáriafürdő járat már Keszthelyig fog közlekedni, a korszerű, légkondicionált autóbuszok pedig már nem csak szombaton és vasárnap vehetők majd igénybe. A járat átszállás nélküli kapcsolatot biztosít a Balatonnal, ezzel közvetlenül elérhető Balatonlelle és Balatonboglár is.

* A Balaton még jobb és gyorsabb megközelíthetősége érdekében közvetlen autóbuszjárat közlekedik majd Komló és Siófok között is, amely hiánypótló, hiszen a Balaton déli-partjának fővárosa is közkedvelt úti cél. 

* 2022. nyarán próbajelleggel új autóbuszjárat indul be Komló és Orfű között, amely szintén sokak kívánsága volt.

* Ősztől szeretnénk, ha ütemes menetrend alakulna ki Komló és a főváros között, a meglévő 9:20 és 15:20 járatok mellé, 6:20-kor és 12:20-kor is járatot kérvényezünk a szakminisztériumnál és a Volánbusznál, így három óránként elérhető lenne a főváros, átszállás nélkül. A járatok fontosak az egregyi-völgyben található települések lakóinak is, az ezzel kapcsolatos egyeztetések elindultak.

Szervezetünk két éve kezdte az aktív munkát, amelynek kézzel fogható eredménye 2021-ben a Komló-Balatonmáriafürdő buszjárat beindítása, a helyi buszflotta megújítása Credo BN12-es autóbuszokkal és blogunk lobbitevékenységének köszönhetően érkezett négy darab Volvo 8900-as autóbusz Komlóra, amelyek a Pécs-Komló helyközi vonalak magas színvonalú kiszolgálását teszik lehetővé. Valamint a legfrissebb előrelépés, az új pénteki Komló-Budapest buszjárat elindulása. 

2022. március 19.

 

 

BŐVÜL A KOMLÓ-BUDAPEST BUSZJÁRATOK SZÁMA

komlo-bp_kep.jpg

Grafika: Komlói Tömegközlekedési Blog

Mint ahogy azt március 6-i írásunkban már beharangoztuk, bővül a Komló-Budapest buszjáratok száma. 2022. április 8-ától a meglévő járatok mellett elindul egy új, közvetlen autóbuszjárat Komló és Budapest, Népliget autóbusz-állomás között. Komlóról a hetek utolsó munkanapján 9:20-kor indul a járat, majd az autóbusz Bonyhádon 10:10-kor és Kakasdon 10:20-kor is megáll, azonban Szekszárd és Paks érintése nélkül, gyorsjáratként közlekedik Budapestre, ahová 12:25-kor érkezik. A járat -csakúgy, mint minden távolsági autóbusz- kizárólag kiegészítő jeggyel vehető igénybe.

A hetvenes években létezett már ilyen buszjárat, amely a Komló-Tamási-Dunaföldvár-Budapest útvonalon közlekedett. Aztán több évtizednyi szünet következett, amikor éppen tíz éve, 2012. áprilisától újra létesült közvetlen autóbuszos kapcsolat Komló és a főváros között, azóta péntekenként és vasárnaponként Budapestről Komlóra, vasárnap délutánonként pedig Komlóról Budapestre lehet utazni. A Komlói Tömegközlekedési Blog folyamatosan szorgalmazta a 1136-os számú Budapest-Szekszárd-Bonyhád-Komló autóbuszvonalon a járatok sűrítését, egy reggeli, délelőtti járat indítását Komlóról. A Volánbusz Zrt. megvizsgálta a járat beindításának lehetőségét, amelyet meglévő járatok módosításával, végül április 8-tól meg is valósít. A buszjáratok kényelmes utazást biztosítanak mindenkinek, késés és átszállás nélkül érhet célba az utazóközönség. A Komló-Budapest, Budapest-Komló járatok indulási idejét fenti ábránkon szedtük össze.

2022. március 18. 

 

ÚJ TÁVOLSÁGI JÁRATOK INDULHATNAK KOMLÓRÓL: A CÉL BUDAPEST, SIÓFOK ÉS ORFŰ

komlo_volanbusz_volvo_atado_20211210-1536x1024.jpg

Fotó: Komlói Újság

A tavalyi év jelentős fejlesztései után, idén ismét folytatódik a komlói autóbuszos tömegközlekedés fejlesztése. Az új autóbusz-állomás megalapozta a távlati járatbővítések lehetőségét is, hiszen a modern komplexum több távolsági járatot tud fogadni. A Komlói Tömegközlekedés Blog már korábban kezdeményezte a Komló-Budapest vonal bővítését, valamint indítványoztuk, hogy létesüljön közvetlen buszjárat Komló és Siófok, valamint Komló és Orfű között. Most úgy tűnik, hogy jó eséllyel mindegyik megvalósul az idén.

* A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint már az április 3-tól esedékes menetrendi változásokkal egyidőben elindulhat egy új, közvetlen autóbuszjárat Komló és a főváros között. A tervek szerint a járat a hetek utolsó munkanapján (általában pénteken) 9:20-kor indul majd Komlóról Budapest, Népliget autóbusz-állomásra, ahová 13:10-kor érkezik. A jövőben ez a járat fog visszaindulni péntekenként 15:05-kor Komlóra. Ezzel egy újabb napléptékű fejlesztés valósul meg, hiszen a komlóiak átszállás nélkül, kényelmes autóbusszal érhetik el Budapestet.

* A tavaly nyáron beindult Pécs-Komló-Balatonlelle-Balatonmáriafürdő járat hatalmas népszerűségnek örvendett a komlóiak körében, éppen ezért a Komlói Tömegközlekedés Blognál szükségesnek tartottuk, hogy ezen a vonalon további fejlesztés történjen. Kérésünket figyelembe vette a Volánbusz Zrt., így az idei nyáron már nem csak szombaton és vasárnap, hanem várhatóan csütörtökön és pénteken is közlekedik majd a közkedvelt balatoni járat, sőt kérésünknek megfelelően várhatóan Keszthelyig jár majd, ahol átszállással Hévíz városa is elérhető lesz. 

* A Balaton közvetlen megközelíthetősége érdekében további fejlesztést is kezdeményeztünk. Ennek kapcsán a Volánbusz Zrt. közölte, már vizsgálják a menetrend módosítást annak érdekében, hogy egy meglévő Pécs-Siófok járat Komlón át közlekedjen, így 2022. nyarán már átszállás nélkül utazhatnak a komlóiak a Balaton déli-partjának fővárosába is. A járat szezonális jelleggel, nyáron fog közlekedni, a pontos menetrend még nem ismert, de reggeli indulás várható.

* Ugyancsak nagy igény jelentkezett a Komló-Orfű buszjárat újraindítására, ami évekkel ezelőtt megszűnt. Az új buszjáratot a Komlói Tömegközlekedési Blognál is többen kérték, úgy tudjuk egyéb szálakon is kezdeményezték, támogatták az ötletet. Ezek a jelzések a Volánbusz Zrt.-hez is beérkeztek, amelyet a volántársaság megvizsgált és pozitív döntést hozott. Ennek értelmében 2022. nyarán próbajelleggel, új autóbuszjárat indulhat Komló és Orfű között, igazodva a strandolási szokásokhoz. A fent említett turisztikai célú járatokkal kapcsolatban a helyközi közlekedés ellátásáért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyása minden esetben szükséges lesz, amint ezt megkapja a Volánbusz Zrt. indulhatnak a járatok. A budapesti vonal bővítése ennél előrehaladottabb, itt már a szükséges engedélyezési eljárást lefolytatta a közlekedési társaság, így a járat áprilisban elindulhat. Bán László, a Komlói Tömegközlekedés Blog vezető-szerkesztője a fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatban elmondta, a két éve megkezdett munka nem hiábavaló, Komló város az utóbbi időszakban jelentős fejlesztést kapott a közösségi közlekedés területén, köszönhetően a szakminisztérium és a Volánbusz Zrt. pozitív hozzáállásának és persze a létező utasigényeknek, vagyis köszönet jár a komlóiaknak, akik értékelik és használják az új utazási lehetőségeket.

2022. március 6.

HIVATALOSAN IS ÁTADTÁK AZ ÚJ AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁST KOMLÓN

komlo_volanbusz_allomasatado_20220128_03_drorilaszlo_policsjozsef_vargamihaly_drhoppalpeter_drpafferizoltan.jpg

(Fotó: Volánbusz Zrt.)

A próbaüzem kedvező tapasztalatai után 2022. január 28-án hivatalosan is átadták az új autóbuszállomást Komlón. A szolgáltatási színvonalat jelentősen emelő beruházás, valamint a 2021 decemberében életbe lépett menetrendi fejlesztések és az új helyközi autóbuszok érkezése után új helyi autóbuszvonalak létesülnek és a helyi közlekedés járműállománya is fiatalodik a városban.
A helyi önkormányzat Komlói buszpályaudvar és környezetének közlekedésfejlesztése című, bruttó 920 millió forint összköltségű projektjében a Volánbusz konzorciumi partnerként vett részt.
A beruházásnak köszönhetően a helyi és helyközi járatokat fogadó és indító autóbusz-állomás teljes körűen megújult. Az új, kétszintes, 350 m2-es épület földszintjén váróterem, forgalmi szolgálat, jegypénztár, nyilvános mosdó, raktárak és egyéb helyiségek kaptak helyet, felső szintjére pedig a Volánbusz forgalmi irodája került. Az induló kocsiállások mindegyike fölé perontető épült, a korábban autóbusz-parkolóként használt területen pedig fogadóperont alakítottak ki. Az állomás környezetében járdák újultak meg, gyalogos-átkelőhelyek létesültek, és a zöldterület is megszépült. A kulturált, európai színvonalú, korszerű utastájékoztató rendszerrel felszerelt állomáson 9 induló és 3 érkező kocsiállás várja az utasokat.

komlo_volanbusz_allomasatado_20220128_02.jpg

(Fotó: Volánbusz Zrt.)


Az autóbusz-állomás kocsiállásait és utasperonjait próbaüzem keretében már 2021. december 12-től használatba vehették az utazók. A tesztüzem sikeresen lezárult, 2022. január 28-tól a további szolgáltatások – elővételi pénztár, váróterem, információs és forgalmi szolgálat – is végleges helyükön vehetők igénybe. Az új állomást az autóbusz-társaság üzemelteti.
A fejlesztés része annak a komplex közlekedésfejlesztési programnak, amelynek keretében a MÁV Volán-csoport 2021 decemberétől menetrendi módosításokkal és jármű-fiatalítással emeli az utaskiszolgálási színvonalát. A Volánbusz december 12-től a megyeszékhellyel való összeköttetést erősítő új, ütemes helyközi menetrendet vezetett be, amely jelentős javulást eredményezett a Pécs és Komló közötti helyközi szolgáltatásban. 
Baranya megye helyközi autóbusz-állományát –a szintén 2021-ben érkezett 20 darab Credobus Econell és 2 darab Credobus Inovell után– decembertől 4 darab új, nagy befogadóképességű, környezetkímélő, Volvo 8900 típusú jármű frissítette, amelyek legfőképp a Komló–Mánfa–Pécs, a Pécs–Hosszúhetény–Komló, a Pécs–Sásd–Kaposvár, a Pécs–Szemely, a Komló–Magyarhertelend–Sásd és a Pécs–Kökény vonalon teljesítenek szolgálatot.

komlo_volanbusz_allomasatado_20220128_01.jpg

(Fotó: Volánbusz Zrt.)

Az új állomás hivatalos átadása mellett a komlói helyi járműállomány is fiatalodik: a Komlói Tömegközlekedési Blog kezdeményezésére 4 darab használt, de jó állapotú, Credo BN12 típusú autóbusz (képünkön) érkezett a városba Szombathelyről. A járművek alacsony belépésűek, 107 férőhellyel – köztük 29 ülőhellyel– rendelkeznek. Az utasok tájékoztatását elektronikus kijelzők segítik, a buszok meghajtásáról EURO 4-es környezetvédelmi besorolású motorok gondoskodnak. Forgalomba állításukkal és a cseréjükhöz kapcsolódó selejtezésekkel a helyi flotta átlagéletkora 18,8-ról 14,3 évre módosul, ami csökkenti az állomány fenntartási költségeit és segíti a környezet védelmét is. Az autóbuszok valamennyi helyi vonalon megfordulnak a városban.
2022. január 31-től a helyi menetrendi kínálat is bővül: a Volánbusz az önkormányzat megrendelésére három új autóbuszvonalat létesít a Nagyrét utcában kialakított ipari-gazdasági terület kiszolgálására, igazodva az ott működő vállalkozások munkarendjéhez. A műszakkezdésre érkezést és a műszakváltás utáni hazajutást is új vonalak és járatok szolgálják majd. 

Az új autóbusz-állomás átadási ünnepségén részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter, aki beszédében kiemelte: „Komló életében jelentős, a mindennapi életminőséget javító fejlesztések indultak meg az elmúlt években. Cél, hogy a kormány és az önkormányzat együttműködésével megvalósult, felújítások, fejlesztések, beruházások tovább folytatódjanak, a lendület ne törjön meg. Minden fejlesztés, a jövőbe vetett hitet jelenti. Minden fejlesztési szándék azokat a tetteket fogja össze, amelyeket nem tud még a pandémia, a járványhelyzet sem visszavetni. Elismerésemet fejezem ki azért, hogy az elmúlt két év járványos időszakában ez a beruházás megvalósulhatott és Komló népességmegtartó erősíti.”


Dr. Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője kifejtette: „Közös munkánk sikerét mutatja, hogy alig egy hónap után ismét a komlói tömegközlekedéshez kapcsolódó fejlesztést jelenthettünk be. A decemberben érkezett új buszok, és a bevezetésre került új menetrend után, a próbaüzem végeztével átadtuk a több mint ötven év után felújított autóbusz-pályaudvart is. A közel 1 milliárd Ft értékű nagyberuházásnak köszönhetően megújultak az utasforgalmi terek, növekedett a zöldfelület, a komlói utasokat XXI. századi körülmények várják. Köszönet illeti Magyarország kormányát és Polics József polgármester urat, bízom benne, hogy hasonló eredmények elérése érdekében a jövőben is folytathatjuk a megkezdett közös munkát.”


Polics József, Komló polgármestere az eseményen elmondta: „Az elmúlt évtized legnagyobb komlói beruházását adjuk ma át, amelyet számos közreműködő összefogásával és támogatásával sikerült megvalósítani. Köszönet illeti a tervezésben és a kivitelezésben részt vevőket, akik munkája nélkül ma nem lehetnénk itt. Az autóbusz-állomás megújításában való együttműködésünket konzorciumi partnerünk, a Volánbusz a járműpark fejlesztésével is kiegészítette. Az állomásépítési beruházás állami és uniós támogatásnak köszönhetően jöhetett létre, Magyarország kormányától kétszer kaptunk kiemelt támogatást, amelyért nagyon hálásak vagyunk. Az új állomás azt szimbolizálja, hogy ahol vannak tervek, elképzelések, ott megérkezik a támogatás és az eredmény is. Vigyázzunk rá, hogy sokáig szolgálja az utasok kényelmét! Az megvalósítás során tapasztalt összefogás pedig városunk további fejlődésének záloga."

Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója hozzátette: „Folyamatos a szolgáltatásfejlesztés a 24 ezer lakosú Komlón és térségében, a látványos előrelépéseknek köszönhetően a korábbihoz képest jóval magasabb színvonalú, vonzóbb szolgáltatással állunk utasaink rendelkezésére. Remélem, hogy utasaink és munkatársaink egyaránt elégedetten veszik teljes körű használatba az új állomást is. A város helyi közlekedésében – ahol immár 70 éve szolgáltatunk – 700 ezer kilométeren csaknem 3 millió, a térség helyközi közlekedésében 2,9 millió kilométeren mintegy 1,8 millió utast szállítunk évente. Célunk, hogy utasaink száma tovább növekedjen: minél többen tegyék le a slusszkulcsot, és autózás helyett inkább szálljanak buszra vagy vonatra, hiszen a közösségi közlekedés választása bárki által könnyen megtehető lépés a környezetvédelem és fenntartható jövő érdekében.”

laci_1.JPG

(Fotó: Komlói Újság)

Az új autóbusz-állomás avatásával egyidőben, kiállítás nyílt a helyi tömegközlekedés történetéről, a jelenlévőket Bán László, a Komlói Tömegközlekedési Blog vezető-szerkesztője kalauzolta a tárlaton.

Forrás: Volánbusz Zrt.

2022. január 28.

HÉTFŐTŐL INDULNAK AZ ÚJ HELYI JÁRATOK A KÖRTVÉLYESI IPARI PARK ÉS A NAGYOBB VÁROSRÉSZEK KÖZÖTT

luu_58.jpg

 (Fotó: Rozs Bence)

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, az önkormányzat kezdeményezésére új helyi járatok indulnak január 31-től, amelyek a körtvélyesi ipari park és a város nagyobb lakóterületei között biztosítanak átszállás nélküli, közvetlen kapcsolatot. A menetrend változás érinti az 5-ös, 6-os, 7-es, 8-as, 8B és az 57-es autóbuszvonalakat, illetve új 58-as, 58B valamint a 85-ös autóbuszvonalakon indul meg a közlekedés a könnyebb eljutás érdekében. A városvezetés felkérésére a Volánbusz Zrt. elkészítette a menetrend tervezetet, amelyet december 15-én jóvá is hagyott a testület. A döntés eredményeként időszakosan, főleg a műszakváltásokhoz igazodva közvetlen autóbuszos kapcsolat jön létre Körtvélyes és Szilvás között. 

A Nagyrét utcába való eljutás érdekében új 85-ös vonal nyílik január 31-től. A járatok az Autóbusz-állomásról indulnak és egy teljes, a 8-as vonalnak megfelelő útvonal megtétele után az Autóbusz-állomásra érkezve, az 57-es vonal útvonalán Dávidföldön át közlekednek a Bartók utcáig, innen a Nagyrét utca érintésével – a Dávidföld, alsó; Mecsekfalu völgy, felső megállóhelyek kihagyásával – közlekednek Körtvélyesig. A 85-ös jelzésű vonalon 4:40, 5:20, 6:20 és 13:00 órakor indul autóbuszjárat, a jelenleg ebben az időpontban induló 8-as jelzésű járatok helyett, valamint az 5:05, 5:40 órakor induló 57-es jelzésű, a 6:40 órakor induló 6-os jelzésű és a 13:20 órakor induló 5-ös jelzésű járatok helyett közlekednek majd a 85-ös jelzésű autóbuszok. A jelenleg 6:40 órakor induló 6-os jelzésű autóbusz pótlásaként – Mecsekfalu völgy, forduló kiszolgálása érdekében – Körtvélyesből 7:00 órakor 7-es jelzésű járat helyett, 6-os jelzésű autóbuszjárat közlekedik majd. A 13:00 órakor induló 85-ös jelzésű járattal összefüggésben a Körtvélyesből 13:30 órakor induló 7-es járat helyett 57-es járat közlekedik, a Dávidföld, fordulótól 13:35 órakor induló 5-ös járat pedig megszüntetésre kerül és Körtvélyesből 13:38 órakor új 7-es jelzésű járat indul.

A Nagyrét utcából műszakváltás utáni hazautazás érdekében új 58-as és 58B jelzésű vonalakat vezet be a Volánbusz Zrt, ugyancsak január 31-től. Az 58-as jelzésű autóbusz Körtvélyesből indul és a Nagyrét utca érintésével Dávidföld felé közlekedik az Autóbusz-állomásra, onnan pedig a 8-as jelzésű vonal útvonalán, tehát Szilvás felé közlekedik tovább. Ezen a vonalon egy járat közlekedik majd 22:15-ös indulással, ami értelemszerűen kiváltja a Körtvélyesből 22:15 órakor induló 57-es járatot, illetve az Autóbusz-állomásról 22:30 órakor induló 8-as járatot. Az 58-as vonal nem érinti a Mecsekfalu völgy-felső, illetve a Dávidföld-alsó megállóhelyeket. A 58B jelzésű autóbusz szintén Körtvélyesből indul és a Nagyrét utca érintésével Dávidföld felé közlekedik az Autóbusz-állomásra, ahonnan a 8B útvonalán közlekedik tovább. Ezen a vonalon három járat közlekedik majd, így Körtvélyesből 14:15, 15:15, 16:15 órakor indulnak. Az új járatok kiváltják a Körtvélyesből 14:15, 15:15, 16:15 órakor induló 7-es járatokat, illetve az Autóbusz-állomásról 14:30, 15:30, 16:30 órakor induló 8B járatokat. Az 58B vonal nem érinti a Mecsekfalu völgy-felső, illetve a Dávidföld-alsó megállóhelyeket.

A pontos menetrendek a Volánbusz hivatalos honlapján érhetők el.

2022. január 26.

 

süti beállítások módosítása